Bio

Bio

Az egészségnél nem létezik nagyobb kincs az ember számára, ezért is fontos, hogy amit csak tudunk, megtegyünk érte. A szervezet megfelelő működéséhez három módon járulhatunk hozzá: rendszeres mozgással, egy tudatos szemléletmód kialakításával és egy adalékmentes étrend összeállításával.

A nagy bevásárlóközpontok, de a kisebb boltok kínálata is nagyipari termelésben készül. Ennek negatív következménye, hogy az egyes élelmiszerek eredete sok esetben nem lekövethető, mi több, már abban sem lehetünk biztosak, hogy az egyébként egészségünk számára fontos zöldségeket és a gyümölcsöket nem permetszerekkel együtt vásároljuk meg.

Épp ezért lett egyre nagyobb az igény az organikusan előállított bio készítményekre, hiszen ezeknek a termékeknek a beszerzésével már nagy eséllyel semmilyen méreganyagot nem juttatunk a szervezetünkbe. A bio felirattal ellátott élelmiszerek garanciát jelentenek arra, hogy mindaz amit megeszünk/megiszunk, egy természetközeli gazdaságból származik.

A Company of Life bio élelmiszer kínálatában egyaránt megtalálod a legszükségesebb ételek összetevőit, a szervezet számára kedvező nassolnivalókat, de az egészséges napi folyadékmennyiség pótlásához is több, vitaminokban gazdag itallehetőségre lelhetsz. Nézz szét a webshopban, és válogasd össze tudatosan a reggelihez, ebédhez, vacsorához szükséges hozzávalókat: